Mit tanulhatunk a nonprofit szervezetek vezetőitől?

kerekasztal beszelgetes

Az üzleti világból kapott szakmai segítségért cserébe a nonprofit szervezetek képesek adni, leginkább dolgozói elégedettséget és jobb piaci megítélést a cég számára – egyebek mellett ez volt a tanulsága a nonprofit szervezetekről a Budapesti Menedzsment és Controlling Fórumon tartott kerekasztal-beszélgetésnek.
A beszélgetés résztvevői Gosztonyi Gábor (SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa korábbi ügyvezetője), Kindli Erna (Bátor Tábor Alapítvány ügyvezetője) és Soltész Erzsébet (üzletágvezető, Egy Csepp Figyelem Alapítvány) voltak. A beszélgetést Dr. Bodnár Viktória, az IFUA Horváth & Partners ügyvezető partnere, az IFUA Nonprofit Partner alapítója vezette.

Váltás az üzleti szférából a nonprofit szektorba. Beszélgetésünk résztvevői mindhárman az üzleti szférában kezdték szakmai karrierjüket, majd különböző okok miatt – magánéleti vagy szakmai mérföldkő miatt, hivatástudat által vezérelve – váltottak a nonprofit szektorra.

Az üzleti és a nonprofit szervezetek hasonló működési elvei. Céltól – legyen az üzleti vagy társadalmi – függetlenül a szervezeteknek törekedniük kell a hatékony és pénzügyileg fenntartható működésre. Hasznos lehet az üzleti szférában alkalmazott módszerek, eszközök, tapasztalatok átvitele a nonprofit szektorba, valamint a strukturáltság erősítése. Ugyanakkor a nagy, nemzetközi nonprofit szervezetek a nagyobb üzleti szervezetekre jellemző mérettel, strukturáltsággal és szabályozottsággal működnek. Kevesen tudják, hogy a nonprofit szervezetek forrásteremtési funkciója az üzleti szervezetek marketing és értékesítési területeinek ötvözeteként értelmezhető, és ezen a területen – szektorfüggetlenül – hasonló képességek szükségesek a sikerességhez. Az üzleti szervezetekhez hasonlóan a nonprofit szervezeteknél is fontos a pénzügyi megtérülés – például az adománygyűjtő kampányoknál.

Nonprofit szervezetek jó gyakorlatai. Az üzleti szervezetek inspirációt meríthetnek a nonprofit szervezetekben dolgozók elkötelezettségéből és motivációjából. A nonprofit szervezetben dolgozók látják a célt, értik a hatást, amelyet tevékenységük eredményez, ez kiemelkedően ösztönzően hat. Ha ezt az üzleti vállalkozásoknál is el lehet érni, jóval elkötelezettebbé válnak a munkatársak. Ez nemcsak a hatékonyság szempontjából lényeges, hanem például az Y generáció motiválása miatt is, hiszen ők keresik a lehetőségét annak, hogy a napi feladataik valamely magasabb értelemmel, számukra kiemelkedően fontos céllal találkozzanak slovenska-lekaren.com. A nonprofit szervezetekre is jellemző, hogy a kisebb szervezeti méretből előnyt kovácsolhatnak: a gyorsabb alkalmazkodóképesség, a túlszabályozott rutinok mellőzése biztosíthatja számukra a rugalmas adaptáció, gyors reakció lehetőségét. Beszélgetésünk résztvevői egyetértettek abban, hogy mindkét szektor sokat tanulhat a másiktól.

Szakmai önkéntesség. A vállalati önkéntesség gyakran része az employer branding koncepciónak. Ennek sokféle megvalósulása lehet, a süteményvásártól a csapatépítő kerítésfestésen át a szakmai önkéntességig. A szakmai önkéntesség azért rendkívül fontos, hogy ne csak jót cselekedjen az önkéntes, de hasznos is legyen, amit tesz. Az üzleti szakemberek pedig akkor tudnak igazán segíteni, ha olyan témában nyújthatnak támogatást egy nonprofit szervezetnek, amelyhez igazán értenek. A szakmai önkénteseknek néha az is feladatuk, hogy támogassák a nonprofit szervezetet a szakmai fejlődési területek definiálásában. Logikus feltételezés lenne, hogy a szakmai önkénteseknek kevesebb idejük jut a saját munkájukra. Ezzel szemben a tapasztalatok azt támasztják alá, hogy a mindennapi feszített munkatempóba egy teljesítményorientált munkahelyen is belefér a nonprofit szervezeteknél végzett szakmai önkéntes munka, és eközben a munkahelyen végzett munkavégzés sem sérül. Sőt, a gyakorlatban inkább feltölti a munkatársakat az ilyen jellegű projektekben való részvétel.

Az üzleti és a nonprofit szervezetek közötti partnerségek. A nonprofit szervezetek és az üzleti szervezetek legelőnyösebb együttműködési formája a kölcsönös partneri kapcsolat, hiszen a nonprofit szervezetek is tudnak a szakmai segítségért cserébe adni, leginkább dolgozói elégedettséget és jobb piaci megítélést a cég számára (pl. csapatépítő esemény, megjelenés vagy a fogyasztói célcsoport tudatosabb megszólítása révén). A szakmai önkéntességen túl a közösségépítés képes egy jó ügy mentén összekapcsolni embereket. Habár gyakoriak a projektalapú együttműködések, az üzleti szervezetnek is megtérülőbb, ha hosszú távú, többdimenziós kapcsolatot épít ki a kiválasztott nonprofit szervezettel.

Társadalmi hatás, megtérülés. Sokszor nem ismert – mert nehezen számszerűsíthető a társadalmi hatás –, de egy nonprofit szervezetbe fektetett összegnek többszörös lehet a társadalmi megtérülése, mint egy üzleti vállalkozás tevékenységének.

Vállalati és magánadományok. Vállalati adományok esetén a felsővezető szerepe kulcsfontosságú. Ötletként merült fel a beszélgetés során, hogy a cégek profitjuk 1%-át – a személyi jövedelemadó 1%-ához hasonlóan – jótékony célokra ajánlhatnák fel. Sajátos tapasztalat, hogy az adománygyűjtésben sikeres nonprofit szervezetektől elpártolhatnak a támogatók – holott a több forrással rendelkező nonprofit szervezet nagyobb hatást tud elérni. Mindeközben az üzleti szervezeteket nem büntetik a vásárlóik az üzleti sikerességük miatt. A magyar adományozási kultúra még jelentősen fejleszthető az ország gazdasági fejlettségéhez képest.

A nonprofit szervezetek szerepe a digitalizáció és robotizáció korában. A folyamatos digitalizáció ellenére sem szabad az emberközpontúságot elengedni, hiszen az emberi kapcsolatoknak bizonyítottan terápiás hatása van, a digitális megoldásokat pedig ennek támogatására érdemes alkalmazni. A robotizáció a segítő szakmákat nem fogja megszüntetni, mivel az emberi gondoskodás és odafigyelés nem helyettesíthető ebben a szegmensben. A nonprofit szervezetek munkájára a jövőben is nagy szükség lesz a társadalmi problémák hatékony megoldásához, jelentős bennük a növekedési potenciál. Ezért is érdemes támogatni őket, hiszen az üzleti szektort is nagyban előre tudja vinni a fejlődésük.

Kerekasztal beszelgetes a BMCF en
Kerekasztal-beszélgetés a 31. BMCF-en

Az IFUA Nonprofit Partner idén 10 éves, az IFUA Horváth & Partners idén ünnepli 30. születésnapját. A közös kerek évfordulók apropóján az IFUA Horváth & Partners hagyományos éves szakmai konferenciájára, a Budapesti Menedzsment és Controlling Fórumra (BMCF) szerveztünk egy kerekasztal-beszélgetést. A résztvevők a nonprofit és az üzleti szféra kapcsolódásairól, különbségeiről, valamint a nonprofit szervezetek legnagyobb kihívásairól beszélgettek.

Hasonló cikkek