IFUA Nonprofit Partner

Célunk a nonprofit és civil szektor fejlesztése: a szervezetek hatékonyságának és eredményességének növelése, fenntartható működésük erősítése, és ezek által a társadalmi hatásuk növelése.

Rólunk

Az IFUA Nonprofit Partner 2009-ben jött létre, abból a célból, hogy az üzleti szektorban felhalmozott tudást átültessünk a nonprofit szektor sajátosságaira.

A nonprofit szervezeteket menedzsment tanácsadási projektekkel, képzésekkel, valamint szakmai önkéntesek szaktudásával támogatjuk. Együttműködések létrejöttét segítjük széleskörű kapcsolati hálónkban nonprofit szervezetek, vállalati partnerek, önkéntesek és donor szervezetek között.

Csapatunk tagjai menedzsment és nonprofit tanácsadási tapasztalattal rendelkeznek. Mi is közhasznú nonprofit szervezetként tevékenykedünk.

ifua csapat
idezojel

Alapítónk szerint

“Egy társadalom akkor egészséges, ha minél több méltóságteljes, önálló életet élő tagja van. Ennek megfelelően kiemelt figyelmet fordítunk azoknak a szervezeteknek a támogatására, amelyek segítik a társadalomba és a munkaerőpiacra való visszailleszkedést, a lakhatási problémák kezelését, illetve képzési programokat nyújtanak.”

idezojel

Az IFUA Horváth társadalmi felelősségvállalásának részeként működünk

Munkánk során aktívan támaszkodunk az IFUA Horváth üzleti életben bevált menedzsment tanácsadási megoldásaira és módszertanaira, de ezeket a nonprofit szektor és ügyfeleink igényeire szabjuk. Projektjeinkben szorosan együttműködünk az IFUA Horváth tanácsadóival, akik jellemzően szakmai önkéntesként dolgoznak velünk.

Működésünket donorszervezetek és vállalati partnerek támogatásával valósítjuk meg.

Szolgáltatásaink a nonprofit szervezetek számára kedvezményes (low bono) díjazással vagy ingyenesen (pro bono) érhetők el.

Kiemelten foglalkozunk a következő nonprofit menedzsment témákkal:

strategiaalkotas

Stratégiaalkotás és megvalósítás

szervezeti mukodes

Szervezeti működés és folyamatok fejlesztése

uzleti modellezes

Üzleti modellezés és tervezés

tarsadalmi hatasmeres

Társadalmi
hatásmérés

projektmenedzsment

Projektmenedzsment

forrasteremtes

Forrásteremtés

Az ENSZ által kidolgozott Fenntartható Fejlődési Célok, amelyekért mi is dolgozunk:

Nonprofit tanácsadás

A nonprofit szervezetek fejlesztésének kulcsa a személyre szabott tanácsadás. Projektjeink a nonprofit működés legfontosabb területeire fókuszálnak.

Üzleti szervezetek számára is kínálunk nonprofit tanácsadást. Támogatjuk őket társadalmi felelősségvállalási programjuk kialakításában és megvalósításában, valamint segítünk megtalálni ehhez a megfelelő nonprofit partnereket.

nonprofit tanacsadas
nonprofit kepzesek

Nonprofit képzések

Képzéseinket nonprofit szervezetek, társadalmi vállalkozások, illetve a nonprofit szektor iránt érdeklődők (egyetemisták, vállalati önkéntesek) számára tartjuk.

Nonprofit szervezetek, társadalmi vállalkozások számára a szervezeti működés változatos kihívásaihoz kapcsolódó témákban kínálunk képzéseket (lásd: Nonprofit tanácsadás). Képzéseink során üzleti és nonprofit módszertanokat, tanácsadási tapasztalatokat kombinálunk.

A nonprofit szektor iránt érdeklődők számára átfogó előadásokat, képzéseket tartunk a nonprofit szektorról és a nonprofit menedzsment speciális területeiről. Érzékenyítő játékokat is szervezünk, ahol a résztvevők egy-egy társadalmi témát járhatnak körül interaktív módon, társasjátékok segítségével.

A nonprofit képzések az egyalkalmas előadásoktól a féléves workshop-sorozatokig terjedően az igényeknek megfelelően alakíthatók.

Szakmai önkéntes programok

Egyre több vállalat és munkavállaló igényli a szaktudáson alapuló önkéntes programokat a hagyományos CSR és önkéntes tevékenységek helyett.

A szakmai önkéntes programokban vállalati önkénteseket kötünk össze üzleti problémával küzdő nonprofit szervezetekkel, társadalmi szervezetekkel, társadalmi vállalkozásokkal. Az IFUA Nonprofit Partner látja el a toborzással, felkészítéssel kapcsolatos feladatokat, illetve a program átfogó menedzsmentjét és monitoringját.

A szakmai önkéntes programokat vállalati partnerek, illetve donorszervezetek segítségével finanszírozzuk. Az önkénteseket fogadó nonprofit szervezetek ingyenesen (pro bono) vagy kedvezményes (low bono) díjazáson kapcsolódhatnak be a programokba.

szakmai onkentes programok

Marc Impact Program

Kiemelt nemzetközi programunk

Egyedülálló vállalkozásfejlesztési program a társadalmi és ökológiai hatás előmozdítására, mely Közép- és Kelet-Európában, jelenleg Magyarországon, Ausztriában és Romániában érhető el. A program az ERSTE Alapítvány, az Erste Social Finance Holding, az IFUA Nonprofit Partner és a SIMPACT közös kezdeményezése.

marc

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Ha nonprofit szervezet, társadalmi vállalkozás vagy impact vállalkozás vagy és felkeltették az érdeklődésed a fenti témák, akkor várjuk jelentkezésed!

Ügyfeleink és partnereink

Támogatóink, együttműködő partnereink és vállalati ügyfelek

Nonprofit szervezetek, társadalmi vállalkozások

Cikkeink

Kapcsolat

Központi email cím:
kapcsolat@nonprofitpartner.hu

Hivatalos név:
IFUA Nonprofit Partner Közhasznú Nonprofit Kft.

Alapítás éve:
2009

Székhely:
1117 Budapest, Buda-part tér 2.

Adószám:
14603204-2-43

Cégjegyzékszám:
01 09 911437

Kapcsolat